Helyi idő:
Budapest:
Los Angeles:
New York:
Keresés a Hírlapban
Olvasóink figyelmébe
Slideshow image
 


Pereházy Miklós elnök megnyitója a
Los Angelesi Magyar Ház március 15-i műsorán

Tisztelt Konzul Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink,
Tisztelettel köszöntöm Dr. Kaleta Gábor Konzul urat és feleségét, Dr. Jasinka Anitát; Molnár István kereskedelmi konzul urat és feleségét Jakab Zitát; Bíró Attila Igazgató urat és feleségét Bartus Judit konzulenst; Bényi Editet a Nagykövet Úr asszisztensét. Tóth Betty konzulenst és férjét Tóth Viktort; Oláh György Nobel-díjas professzor Urat és feleségét Jucikát; Harsányi Lajost a Szabadságharcos Szövetség Elnökét és feleségét Andreát. Örményi Istvánt, Szörényi Éva művésznő fiát és annak családját.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink,
1848. március 14-én, 162 évvel ezelőtt, Bécsben már forradalmi állapot van, s március 15-én Pesten is utcára vonult egy, a főleg fiatal írókból és költőkből álló értelmiségi csoport. Ugyanezen a napon a forradalom követeléseinek az uralkodó által történő jóváhagyására Kossuth Lajos Bécsbe utazik. A király ugyan áprilisban szentesíti is a követeléseket, majd létrejön az országgyűlésnek felelős kormány, de a Habsburg Ház már ekkor előkészítette a támadást Magyarország ellen.

A közel egy évig tartó szabadságharc végül elbukott, de a forradalom vívmányait - a szabad földtulajdont és a jogegyenlőséget – már nem lehetett megsemmisíteni. A forradalom kezdetének napja a történelem során szimbólummá vált, amelyet a magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekint, s azt szabadon vagy titokban, de mindig megünnepelte. Március 15-e szimbóluma mit sem hanyatlott a 1989. évi magyarországi fordulatot követően, azt az Ó- és Új hazában szabadságvágyunk mindig új tartalommal tölti meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Szeretettel köszöntöm Önöket ünnepségünkön, amely ma is új tartalmat kapott. A Los Angeles-i Magyar Emigráció talán legemblematikusabb egyéniségét vesztette el a közelmúltban. Olyan valaki ment el tőlünk, aki forradalmaink szentségét soha nem engedte a legcsekélyebb mértékben sem aláértékelni, aki az elmúlt közel 54 év során életét magyarságunk és kultúránk megmaradásának oltárára helyezte. Igen, Szörényi Éva Kossuth Díjas művésznőre emlékezünk.

Szörényi Eva művésznő 1956–tól kezdve töretlen hűséggel és elkötelezettséggel  áldozta életét a magyar kultúra és művészetek fennmaradásának, s készült március  15-e és október 23-a forradalmi eszméinek évről-évre történő méltó megemlékezésére.

Lelke minden rezzenetével dédelgette ezeket az ünnepeket, készült és felkészített, nélküle nem volt megemlékezés, nem volt színvonalas ünnep. Életelvei, a magyar kultúra terén tanúsított hallatlan biztonsága és szigora, valamint példaértékű életvitele intő üzenet volt az amerikai emigráció, így valamennyiünk számára a” kell? “ kérdését tekintve.

Arisztotelész így írta: „ Nem megismerni kell az erkölcsöt, hanem gyakorolni szükséges azt!” Nem csak beszélni róla az ünnepi szónoklatokban, hanem megcselekedni a szürke hétköznapok során. Így élt Szörényi Éva, akinek elvesztése a pótolhatatlan űrt, de egyben a követendő példát is hordozza.
Mai ünnepségünk, március idusa tükrében is tisztelettel és kegyelettel adózik Szörényi Éva, a soha meg nem alkuvó művész és forradalmár emlékének.

Köszönöm szépen figyelmüket.

Duna csárda

Nyomtatás >>>
Csárdás étterem
AMHir© 2007-2009