A tervezett bevándorlási törvényjavaslatok
A 2009-re tervezett törvényjavaslatok a bevándorlással kapcsolatban már nem jutottak szavazásra, mert a Kongresszus teljesen el volt és van foglalva a nagy gazdasági válság miatt. A két évvel azelőtti javaslatok, amik az amnesztiával foglalkoztak az elnapolás után elő sem tudtak kerülni újra, mivel a Demokrata párt szerint nem volt rá elég támogatás.
A 2009-ben született sokkal enyhébb törvényjavaslatok viszont olyan nagymértékben nem változtatnának a jelenlegi helyzeten, hogy azok megszavazása nem lesz nehéz. Az új Kongresszus felállása viszont sokkal több lehetőséget kínál. Megfigyelők szerint a 2010-re tervezett szavazásra kiírt törvényeken kívül, majdnem minden lehetséges. Az új elnökség teljesen támogat minden bevándorlási reformot, legyen az amnesztia vagy bármilyen új javaslat, ami kihozza a több millió engedély nélkülit a bujkálásból. A jelenlegi komoly gazdasági válság persze akadályozza az erre vonatkozó törvényhozást, de csak időbeni eltolódást okoz, mert a feltételek megvannak.
A szavazásra kiírt törvényjavaslatok a következőek. Az H.R. 7255 a letartóztatott illegálisak bánásmódját szabályozná, vagyis emberibb körülményeket biztosítana azoknak a börtönökben ülő sok esetben családoknak, akik nem tudják bizonyítani legális tartózkodásukat.
Az S.3594 a razziákkal foglalkozik, mégpedig a törvényellenesen végzettekkel. A bevándorlási hivatal idén több ilyen razziát folytatott, mint bármely másik évben, úgyhogy a pereskedés ellenük felment háromszorosára. Az S. 3514 és a H.R. 6938 együtt lett beadva, ami a családegyesítésre vonatkozó törvényeket írná át.
A jelenlegi törvények olyan hosszú várakozási időket hoznak létre, hogy megdöbbentő. A probléma a családtagok sorba állításán, vagyis a kategorizálásában rejlik. Minél messzebb a családtag az állampolgártól, annál hosszabb a sor, mivel annál kevesebb vízum áll a rendelkezésére.
A vízumok száma már nem volt emelve vagy tíz éve, úgyhogy itt az ideje, hogy a népesség növekedést figyelembe vegyük. Az S. 3414 egyébként ezzel foglalkozik, mert az elvesztett vízumokat tenné használhatóvá. Az elvesztett vízumok ugyanis jelenleg nem használhatóak, mert azok névre szólnak, és amikor azt valaki nem használja fel, nem lehet egy másik névvel a helyettesíteni.
A következő két törvényjavaslat H.R. 6633 és a H.R. 5515 a munkavállalási igazolással foglalkozik, de pont ellenkező irányból. Az első a már meglévő E-Verify programot szeretné megmenteni, mivel nagyon sok a panasz rá. A probléma itt az, hogy a bevándorlási hivatal olyan rosszul kezeli a rajta szereplő S.S. számokat, hogy semelyik munkáltató sem akarja használni, és mivel az nem kötelező így nem is használják.
A második javaslat egy teljesen új program kialakítását indítványozza, mégpedig egy olyat, ami jobban működik, és amit mindjárt az elejétől kötelezővé lehetne tenni. Így az egész ország azt használhatná és csakis a munkavállalás lehetőségét lehetne ellenőrizni anélkül, hogy az valami egészségügyi vagy hitellel kapcsolatos információ kiadását eredményezné. Természetesen most, hogy a Kongresszus mint egy őrült bankár az ingyen pénzek kiosztásával foglalkozik, a bevándorlási problémák a háttérbe szorulnak. Azt azonban már teljes biztonsággal láthatjuk, hogy a 2010-es év egy nagyon fontos dátumként fog szerepelni a bevándorlás történelmében.
Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon. Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd Suite 900, Los Angeles, CA 90010. www.medveilaw.com
|