Helyi idő:
Budapest:
Los Angeles:
New York:
Keresés a Hírlapban
Olvasóink figyelmébe
Slideshow image
 
usaJog
2009-02-12


A “Stimulus Package” hatására a bevándorlás is nehezebb lehet

Már lassan évek óta mindenki arról beszél, hogy a 2009 lesz a bevándorlási törvények újításának az éve. Ezek a remények egyre jobban foszlanak szét, ahogy a gazdasági válság egyre erőssebben kerül az előtérbe.

A legnagyobb probléma a munkanélküliség. Ahogy azt mindenhol haljuk a munkanélküliség nem volt ilyen komoly már több mint húsz-harminc éve. A legfontosabb ebben a helyzetben minden politikusnak az, hogy úgy ismerjék, vagy azt tudják róla, hogy mindent megtesz azért, hogy munkát biztosítson a választóinak. Ilyenkor szoktak feljönni az úgynevezett önvédelmi politikával, ami azt jelenti, hogy talán jobban járunk akkor, ha elszigeteljük magunkat a világtól azért, hogy meg tudjuk védeni magunkat a betolakodó, dolgozni akaró elemektől.

Szerencsére az amerikai rendszer nem engedi meg, hogy a politikusok befolyásolják az üzleti életet, hiszen a legtöbb cég magánkézben van. Így semelyik állami hivatal nem tud abba beleszólni, hogy kit foglalkoztassanak, hacsak nem feljönnek valami adókedvezménnyel. A kérdés jelenleg azonban az, hogy mekkora beleszólása lehet az államnak azon cégek dolgaiba, akik a válság túlélésének érdekében egy olyan segélyben részesülnek, amit már nem is lehet kölcsönnek hívni, hiszen az olyan magas a cég árához viszonyítva. Ezeknek a cégeknek az államosítása az amerikai rendszert figyelembe véve természetesen szinte lehetetlen, viszont az is biztos, hogy az adófizető szeretne valamiféle ellenőrző hatást gyakorolni a pénzéért.

A bevándorlás szempontjából a legutolsó ilyen törvényjavaslat még a már vízumszámmal rendelkezőket is érinti. A Szenátusban már elfogadott javaslat a következő. Azok a cégek, akik állami segélyben részesülnek, nem foglalkoztathatnak több olyan személyt, akiknek nincs zöldkártyájuk. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azok nem tudnak majd vízumszámot kapni, akik már évek óta arra várnak, hanem azt is, hogy azoknak, akiknek megvan, elvesztik akkor, ha ennek a cégnek dolgoznak.

A törvényjavaslat szerint azon a napon, amikor a cég megkapja a segélyt, alá kell írja, hogy nem fog egy éven belül új H-1B vízumot kérni és két évig nem kér hosszabbítást a már meglévő vízumokon. Ami természetesen azt jelenti, hogy azok, akik jelenleg ott dolgoznak, amikor nem tudnak hosszabbítani el kell, hogy hagyják nem csak a munkájukat de az országot is. Ezt a törvényjavaslatot a szenátor Grassly és Sanders sikeresen hozzácsatolták ahhoz a tervhez, amit valószínűleg meg fognak szavazni, mert abban mindenki egyetért, hogy valamit tenni kell a gazdasági válság megállítására.

Felmérések tömkelege bizonyítja, hogy azok a munkáltatók akik H-1B vízumon hoznak be munkást, minden egyes ilyen munkás mellé még felvesz két állampolgárt mert ezek a munkások valamiféle olyan képességgel rendelkeznek amivel az itteniek nem és ez lehetővé teszi azt, hogy a cég több munkát tudjon vállalni. Ezek az önvédelmi törvények általában azért nem működnek, mert a beiktatásuk arra kényszerít más országokat, hogy hasonló törvényeket hozzanak.

Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon.
Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd., Suite 900, Los Angeles, CA 90010

Csárdás étterem
AMHir© 2007-2009