Helyi idő:
Budapest:
Los Angeles:
New York:
Keresés a Hírlapban
Olvasóink figyelmébe
Slideshow image
 
 
2009.12.08.


Állampolgárság a hadseregen keresztül

Az Egyesült Államok hadserege immár hat éve megállás nélkül állandó összeütközésben van, ezért a bevándorlási hivatal a honvédelmi hivatallal együttműködve kiadták azokat a szabályokat, amik meghatározzák, kik milyen feltételekkel lehetnek állampolgárok a hadserek támogatásán keresztül. A hadseregbe természetesen az állam szempontjából beletartozik az összes olyan szervezet, ami ha arra szükség van mozgósítható, tehát a tengerészeti flotta, a határőrség, a légierő, a tengerészgyalogság, a nemzeti gárda még a tartalékban tartott haderő is. A legálisan a hadsereghez tartozók és azok hozzátartozói a következő feltételeknek kell, hogy megfeleljenek állampolgárságuk megszerzéséhez.
Természetesen a hadsereg tagjai ugyanúgy meg kell, hogy feleljenek a három fontos szabálynak, mint ahogy a polgári leendő állampolgárnak, vagyis az angolt beszélnie kell, nem lehet kriminális eljárás ellene és le kell, hogy tegye az esküt, viszont vannak szabályok, amik rájuk nem vonatkoznak. Ezek a szabályok az itt tartózkodási törvényekre vonatkoznak, ami azt jelenti, hogy nem kell az öt év itt tartózkodást bizonyítani, még akkor sem, ha csak pár hónapja vonult be. A hadsereg tagjának nem kell illetéket fizetni bármilyen engedély kéréséért folyamodik, legyen az családi vagy házassági jellegű. A hadsereg a következő három alapfogalom szempontjából nézi katonái állampolgársággá válhatóságát.

Honosítás és szolgálat, amikor a nemzet háborúban van
Minden olyan személy, aki a háborúban részt vett vagy szolgálatban volt 2001. szeptember 11-e után, automatikusan állampolgárságra jogosult. Ez érvényes visszamenőleg is, tehát minden korábbi háborúban résztvevőre.

Honosítás és szolgálat békeidőben
Azok, akik szolgáltak legalább egy évet és kérelmüket beadták vagy a szolgálatuk idején vagy kevesebb, mint hat hónappal azután, állampolgárságra jogosultak.

Állampolgársági jogok a hadsereg tagjának halála után!
Azok a honvédelmi tagok, akik életüket adták a hazáért, vagyis a háborúban vagy a háború alatt történt sebesülés miatt haltak meg a haláluk után is állampolgárságra jogosultak.
A halál utáni állampolgárság kérvényezése azért lehet fontos, mert azon keresztül a családtagok is megkaphatják állampolgárságukat. Ez a legközelebbi családtagokra vonatkozik, viszont abba beletartozik a szülő is. Még akkor is kaphat a szülő Zöldkártyát, ha a gyerek, aki meghalt még nem volt huszonegy éves. A kérvényt a honvédelmi hivatal a halál után két évig fogadja el, de most volt egy eset, amikor valaki állampolgár lett négy évvel halála után a fiával együtt.

Természetesen abban az esetben, amikor valaki, mint tisztességtelen szerel le, ezeket az előnyöket nem élvezheti, sőt ha már megkapta állampolgárságát, elvehetik tőle.

Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon. Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd Suite 900, Los Angeles, CA 90010. www.medveilaw.com

Csárdás étterem
AMHir© 2007-2009