A deportáció története

A kitoloncolás történelme 1996-ban fejeződött be, amikor is a kongresszus egy teljesen átfogó új törvénnyel a köztörvényes bűnözőkre összpontosítva meghatározta kik azok, akiket ki kell toloncolni és milyen bűncselekmények elkövetése után. Végeredményben a bíróság egy dolgot kell, hogy lásson valaki ügyében és azt úgy hívják, hogy “erkölcsi feddhetetlenség”. Természetesen, mint minden más az amerikai törvényhozásban az erkölcsi feddhetetlenség is egy nem tökéletesen meghatározott fogalom, ami azt jelenti, hogy majdnem mindig vitatható. Ennek jegyében sok mindent lehet tenni a kitoloncolás ellen is.

A legkorábbi törvényt ezzel kapcsolatban 1798-ban hozták, amikor a kongresszus arra adott hatalmat az elnöknek, hogy kitoloncolhasson bárkit, akit veszélyesnek tart az országra, akkor, ha az nem állampolgár. Az 1875-ben hozott törvény szerint a prostitúcióval elítélteket, az 1882-es szerint pedig mindenkit, aki ha csak egy napot is, de börtönben töltött, hacsak nem politikai okok miatt. Az 1891-es törvény beengedhetetlenné nyilvánítja a poligámia követőit és azokat, akiknek fertőző betegségük van. Már 1917-re meghozták az első olyan intézkedéseket, ami szerint csak írni-olvasni tudók jöhetnek és az 1952-es törvények azok, amelyek szerint az angol nyelv  ismerete nélkül állampolgár senki nem lehet. Ezek a törvények voltak az alapjai a jelenlegi bevándorlási rendszernek, amit aztán módosítottak 1965-ben, 80-ban, 86, 88, 90, és végül 96-ban.

Érdekes módon nagyon sok olyan legálisan itt tartózkodó egyén van, aki nem is tudja, hogy kitoloncolható. Elvileg mindenki, aki nem állampolgár, legyen az tanuló, üzletember vagy politikai menekült kitoloncolható abban az esetben, ha valami olyan bűncselekményt követett el, ami az erkölcsi tisztaságát vonja kétségbe. Természetesen azok, akik illegálisan az országban vannak bármilyen okból kitoloncolhatók, amit a börtönbüntetésük után meg is tesznek. Az amerikai bevándorlási törvények szerint semelyik állami hatóság nem állíthat meg egy állampolgárt abban, hogy az országba belépjen és egy állampolgárt senkinek nincs joga száműzni sem.

Az 1891-ben írt törvény szerint minden olyan nem állampolgár, aki elveszti erkölcsi tisztaságát kitoloncolható, de az erkölcsi tisztaság fogalmát már nem igazán magyarázza meg. Általában a bíróság az erkölcsi tisztaságot az illető szándékának megfelelően érti, tehát ha valaki szándékosan követ el valamit az elveszti erkölcsi tisztaságát. Például ha valakinél engedély nélkül fegyvert találnak az még nem erkölcsi feddhetőség, de ha az illető bankot rabol vagy valakit megpróbál lelőni, az már szándékot mutat, tehát büntetése letöltése után ki lesz toloncolva.

1952 és 96 között azok, akik öt éven a belépésükön belül olyan bűncselekményt követtek el, ami legalább egy év büntetéssel járt, automatikusan kitoloncolási folyamat alá kerültek.

Egész 1988-ig ahhoz, hogy valakit kitoloncoljanak kellett egy bírósági határozat, amihez személyesen kellett a bíróságon megjelenni. Ez azért volt kedvező, mert itt lehetőség volt arra, hogy az érintett valamiféle magyarázatot vagy kifogást tudjon mutatni az ügyével kapcsolatban, mivel sok esetben az egyéni tulajdonságok mindent meg tudnak változtatni.

A kilencvenes évek után a deportálás automatikussá vált, tehát bármilyen védelem csak az ország elhagyása után lehetséges. Már nem szükséges, hogy egy bíró bírálja el valaki erkölcsi megbízhatóságát, hanem azt automatikusan az ítélet alapján a bevándorlási hivatal elrendeli. Ahhoz, hogy valaki ne legyen kitoloncolva, neki saját magának kell benyújtania kérelmét, amiben elmagyarázza, hogy mik azok a nehézségek, amik megengedhetetlenné teszik az ország elhagyását, vagy mi az oka annak, hogy nem mehet oda ahova küldeni akarják. Ehhez természetesen jogi képviselőre, időre és pénzre van szükség.

Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon.Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd, suit 900, Los Angeles, CA 90010. www.medveilaw.com