Idén már biztos nem lesz amnesztia
Elnökünk mexikói látogatása idején lett figyelmeztetve azokra az ígéretekre, amit a választások alatt tett. Az egyik a többek között az volt, hogy a megválasztása esetén az elnökségének első évében egy komoly, mindent átfogó törvényjavaslatot fog szavazásra vinni. Ezt Obama elnök nem is tagadta, hanem ahogy ezt mindenki be kell, hogy lássa a helyzet azóta igen sokat változott.
Tavaly július óta a munkanélküliség a másodjára emelkedett a gazdasági válság miatt. Az emiatt beiktatott állami segítséget csak úgy lehetett elindítani, hogy állandóan a munkanélküliség elleni harcra kellett hivatkozni. Ez természetesen azt jelenti, hogy bármilyen olyan törvényjavaslat, ami munkaengedélyt adna ki már akkor halottnak tekinthető, amikor szóba kerül. A másik talán még komolyabb akadály, az pedig az egészségügyi viták miatt állt fel. Az átlag amerikai ugyanis úgy gondolkozik az egészségügyi biztosításról, hogy az egy juttatás, vagyis azok, akik megtehetik, fizetik azokét, akik nem tehetik meg.
Mivel a bevándorlók nagy része a szegénysége miatt jön, sokan úgy vannak vele, hogy mivel belefizetni nem tudnak, ezért az orvosi ellátásukat majd az állam fogja fedezni. Elnökünk szerint az egyik akadálya a társadalombiztosítási törvények megszavazásának az, hogy sokan nem akarják, hogy az illegálisan itt lévők is kapják. Jelenleg a vezetőség a társadalombiztosítás megoldását tartja a legfontosabbnak. Arra gondolnak, hogyha sikerül keresztül vinni az egészségügyi törvényjavaslatokat, akkor kétféle erőre tehetnek szert.
Az egyik a politikai a másik a gazdasági oldalon keletkezhet. A politikai oldalon ez egy akkora siker lenne, hogy a Demokrata párt erőssége többszörösére emelkedhetne, amit utána használhatnának a bevándorlási törvények keresztül vitelénél is. A másik erősség pedig az anyagi oldalon jönne jól, ugyanis a társadalombiztosítás elvileg sok pénzt takarítana meg, amit a legalizáltak adófizetésével együtt lehetne kemény érvnek használni.
Végeredményben a vezetőség nem mondott le a bevándorlási törvényjavaslatok támogatásáról, elnökünk még mindig ugyanúgy hiszi, hogy sikerülni fog összehozni, mint a választások alatt. Itt inkább arról van szó, hogy azok elhalasztását egy stratégiailag jobb megoldásnak tekintik. Jelenleg a vezetőség egy oldalon tud segíteni, amit meg is ígértek. Az pedig egy emberibb és ügyesebb bevándorlási hivatal vezetése. A beadott kérelmek gyorsabb és pontosabb intézése, az illegális razziák megszüntetése és a letartóztatottak jobb ellátása. A 2010-re tervezett bevándorlási törvényhozások a bevándorlási hivatal jelenlegi viselkedésétől fog könnyebbé válni.
Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 785-1315-ös telefonszámon.
Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd., Suite 900, Los Angeles, CA 90010.
www.medvei-immigration.com
|