Egyre megoldhatatlanabbnak látszik a REAL ID bevezetése
Virginia lesz a tizennyolcadik állam ahol a szövetségi kormány ellen szavaztak a személyi igazolvány egységes szabályai ügyében. A 2006-ban hozott törvény alapján a személyi igazolványokat minden államban egyformán kell kiállítani azért, hogy így egy biztonságos és hamisíthatatlan igazolványhoz juthassunk, ami minden kétség nélkül majd átvenné minden más igazolvány szerepét.
A terv az volt, hogy ez lenne a jogosítványtól kezdve a munkavállalási engedélyig az egyedüli igazolvány, amire egy itt élő személynek szüksége lehet. A szövetségi kormány persze mindjárt az elején rosszul kezdte, mert csak egy rendeletet hozott körül írott szabályokkal és semmi pénzt nem ígért rá, pedig mindenki tudta, hogy abból veszekedés lesz. Az államoknak idén Május tizenegyedikén kellett volna megkezdeni az erre való intézkedéseket, de már a határidő meg lett hosszabbítva mivel semelyik állam nem tudott időben se pénzel se tervekkel feljönni.
A honvédelmi hivatalnak be kellett ismernie, hogy minden állam kért és kapott hosszabbítást 2009 végéig. Annak idején a legfontosabb ügy a politikai körökben a nemzetbiztonság volt. Elvileg az USA védelme a honvédelmi hivatal kötelessége tehát joga van honvédelmi intézkedéseket hozni, ezért tudott olyan szabályokat hozni, ami beleszól az államok által kiállított, de az összes állam területére érvényes okmányok kiállítására.
Azóta már a biztonság is egy kevésbé elfogadott ötlet mivel mindenki tudja, hogy nincs olyan hivatalos okirat, amit nem lehet hamisítani, és ha minden személyes adat egy helyen van tartva, akkor nagyon könnyű valakinek a személyazonosságát ellopni és azzal igazán sokat tud egy terrorista elérni. A másik fontosnak tartott ügy a bevándorlás volt, ami szerint csak az engedéllyel itt tartózkodók tudnának egy ilyen igazolványhoz jutni és így az illegálisak nem tudnának munkát szerezni, úgyhogy az éhhalál ellen menekülve majd hazamennek.
Ez persze csak egy bődületes baromság mivel mindenki tudja, hogy ahelyett, hogy azok hazamennének, inkább megpróbálnák hamisítani, venni vagy lopni egy ilyen igazolványt, ami csak azt bizonyítja, hogy ezek a törvények csak még komolyabb bűntények elkövetésére kényszerítik az illetőt. Tehát ha ezek az okok mind ellene szólnak, akkor mi az oka ennek az erőszakosságnak?
Miért fenyegetőzik a honvédelmi hivatal azzal, hogy nem fog senkit repülőre engedni? A válasz egyszerű. A honvédelmi hivatal az a köztársasági elnök hivatala alá tartozik, ami azt jelenti, hogy idén a választások után minden “nagyfőnök” le lesz cserélve, mert az új elnök majd hozni fogja a saját embereit. Azok, akik most vannak ezekben a vezetői állásokban már most munkát keresnek és szeretnének úgy feltűnni mintha valami igen jó és nehéz munkát végeznének annak reményében, hogy valami jól fizető munkát sikerüljön szerezni, amikor a magánpraxisban tevékenykednek.
Természetesen semelyik normális amerikai nem törekszik arra, hogy kialakítson egy olyan állami intézményt ahol olyan sok a hatalom, hogy az az egyén szabadságát korlátozza, legalábbis nem tudatosan. Ahhoz, hogy megállítsuk ezeket az iparkodó és átmenetileg uralkodó hivatalnokokat a Kongresszushoz fordulunk, ahol a szavazás idején majd meglátjuk, hogy itt rendőrállamot nem lehet csinálni mivel azt az Alkotmány nem engedi.
Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon.
Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd., Suite 900, Los Angeles, CA 90010.
|