Állampolgárság - összefoglalva
Az amerikai állampolgárság végeredményben nem más, mint egy kijelentés. Az Egyesült Államok kijelenti, hogy az a személy, akinek állampolgársága van az USA által védett személy, akinek az emberi jogait meg fogja védeni még akkor is, ha nem az USA területén tartózkodik. Ez az egyik legkeresettebb és legértékesebb állampolgárság a világon, amit csak akkor lehet elvenni valakitől, ha be tudják bizonyítani, hogy azt csalás útján szerezte meg. Ez az állampolgárság teljes jogot ad minden állami juttatásra és kötelez minden állampolgári kötelezettségre is. Egyedül egy különbség van azok az állampolgárok között, akik itt születtek és azok között, akik honosítottak és az, hogy csak az lehet szövetségi elnök, aki itt született.
Csak négyféleképpen lehet valaki amerikai állampolgár!
Az Egyesült Államok területén született.
Az államok területén kívül született, de legalább az egyik szülő állampolgár.
Honosításon keresztül.
A szülők által automatikusan elérve.
1- Az Egyesült Államok területén született.
Bármelyik személy, aki itt született automatikusan állampolgár még akkor is ha a szülei engedély nélkül élnek itt. Ha a szüleit kitoloncolják vagy maguktól elmennek a gyermek egy későbbi időszakban is kérvényezheti állampolgárságát, ha be tudja bizonyítani, hogy itt született.
2- Az államok területén kívül született, de legalább az egyik szülő állampolgár.
A- Az a személy, aki nem itt született, de mindkét szülő állampolgár és az egyik itt is élt valamennyit a születés előtt.
B- Csak az egyik szülő állampolgár, aki a születés előtt legalább 5 évet itt töltött.
Akik ilyen helyzetben vannak, a konzulátuson kitölthetik az úgynevezett állampolgársági születési bejelentést.
3- Honosítás
A honosítás az egy személy állandó itt tartózkodásának a hivatalos rögzítése. Általában mielőtt ez megtörténhet, ez a személy itt tartózkodott 5 évet (3 házasság esetén) mint egy valamiféle törvényesen engedélyezett státuszban. Ezekről a különféle lehetőségekről egy másik cikkben majd írunk. Ősszegezve a honosítás négy részből áll, Kérvényezés, Újlenyomat és közbiztonsági vizsgák, személyes interjú és ünnepélyes eskütétel.
4-A szülők által automatikusan elérve.
2001. február 27-től azok a gyerekek, akik nem itt születtek csak akkor kapnak automatikusan állampolgárságot, ha az alábbiakból minden érvényes rájuk.
A- A gyermeknek legalább az egyik szülője állampolgár.
B- A gyermek 18 év alatt van
C- A gyermek itt él állandóan az állampolgár szülő felügyelete alatt.
D- A gyermek hivatalosan be van jelentve és legálisan tartózkodik itt.
Az állampolgárság automatikus beszerzése azt jelenti, hogy nem kell a honosítás négy részén keresztül menni. Az állampolgárság bizonyítása nagyon egyszerű, kérjen útlevelet.
Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon. Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd., Suite 900, Los Angeles, CA 90010.
www.medvei-immigration.com |