Helyi idő:
Budapest:
Los Angeles:
New York:
Keresés a Hírlapban
Olvasóink figyelmébe
Slideshow image
 
 
2009.05.20


Jubileumi Széchenyi Tea

A Magyar Szabadságharcos Szövetség helyi szervezete 2009. május 10-én a Magyar Házban tartotta meg idei első Széchenyi Teáját Szörényi Éva kiváló rendezésében. Az esemény sikeréhez hozzájárult a Magyar Ház vendégszerető támogatása, fényét emelte a Főkonzulátus képviselete. A lelkes közönség igazán színvonalas műsort élvezhetett.

A Kodály Kórus Érseki Emőke vezényletével Louis Lambillotte (belga, 1796-1855) Anyáknapi köszöntő c. művével mondott imát az édesanyákért, majd Daniel Frederici (német, 1584-1638) Baráti kör c. művével varázsolt vidám hangulatot.

A Szövetség helyi szervezete fennállásának 52. évfordulója alkalmából Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul mondott köszöntőt. Hangsúlyozta, hogy ilyen hosszú időn át megmaradni, munkálkodni csak hittel, időálló célokkal és példás összefogással lehet.

Dr. Harsányi Lajos, a Szövetség helyi szervezetének elnöke nagy vonalakban ismertette eddigi munkásságukat, majd a Remember Hungary 1956 Emlékbizottság nevében elismerő díszoklevelet nyújtott át a főkonzul úrnak – a magyar kultura és az 56-os eszmék terjesztésében Nyugat-Amerikában végzett munkásságáért.

Pereházy Miklós házigazdának, a Magyar Ház elnökének szíves szavai után a műsor szórakoztató része szebbnél szebb számokat hozott. Sapszon Bálintot, nagyhírű zenész-nemzedékek ifjú sarját már a UCLA Magyar Klub zongoristájaként megismertük. Most, Magyarországra való hazatérése előtt Kodály Székely keserves c. művét hallottuk tőle szép előadásban, majd egy gazdag összeállítást Rózsa Miklós műveiből.

Szörényi Évát, évtizedeken át a Széchenyi Teák rendezőjét és csillagát a közönség nagy szeretettel fogadta. Törékeny termete, a tolószék, a mikrofon mit sem vett el fellépésének varázsából: Tollas Tibortól Az anyám zsoltárt énekel c. verssel, majd az 1918-as spanyolnáthában gyermekestől elhunyt Kaffka Margittól a Petike jár cíművel most is remekelt. Drága Éva, boldog születésnapot! Várjuk az őszi Széchenyi Teát!

A műsorban nem került kinyomtatásra, ezért meglepetés volt a tündéri Cser Júlia hegedűszólójának mibenléte. A csodálatos Cser család titoktudó Marikája jelentette be, mi is a leányuk választása: César Franck (belga, 1822-1890) hegedűre és zongorára írt A-dúr szonátája. Julikát Bryan Pezzone, híres zongoraművész kísérte kiválóan. Ez a gyönyörű, négy tételes darab a legnagyobb művészek műsoraiban fordul elő. Már az első tétel után brávót és tapsvihart aratott.

Hangulatváltást a Kárpátok néptánc együttes Üveges és Kalocsai számai hoztak. A népviselet, a zene és a fiatalok tánca mind a helyükön voltak!

A szünetben a közönség Előd László csendes árverésre bocsájtott, Digitális szürrealizmus a fényképezés művészetében cím alatt kiállított 39 képe közül válogathatott. László a kikiáltási ár felett megadott összeget felajánlotta a Széchenyi Tea javára. Köszönjük! Ugyancsak kapható volt a forradalom 50 éves évfordulójára vert színezüst emlékérem, valamint számos hangfelvétel.
A második rész Cser László ny. professzor zongoraszámaival indult. Franz Schubert (1797-1828) Impromptu-je után Kálmán Imre egyveleget játszott a nála megszokott és értékelt könnyed bravúrral.

Horváth Lilla operaénekes a könnyebb műfajhoz illően tolmácsolta Lajtai Lajostól A szívem a tiéd, Budapest c. dalt, majd Lehár Ferenctől a Messze a nagy erdő címűt. Gratulálunk, Lilla, és köszönjük Maxim András zongorakíséretét!

Cser Mária ez alkalommal nem a zenéjével, hanem kiváló előadó-művészetével bűvölte el a hallgatóságot. Móra Ferenc Öt póknak hány lába van c. elbeszélésével és Petőfi Arany Lacinak c. versével a közönséget egészen magával ragadta.

Tóth Kinga mély átérzéssel énekelt népdalai most is utat találtak a hallgatóság szívéhez. Örülünk, Kinga, hogy mindig bővíted a népdalkincsedet. A közösen énekelt Serkenj fel az édesanyákat köszöntötte.

Záró számként a Kárpátok Mezőségi táncát élveztük. Végül még elgyönyörködtünk azon, ahogyan – Tóth Attila műsorveztő felhívására – kisgyermekek virágot vittek az édesanyáknak a Szövetség által vásárolt virágözönből.

A színvonalas és sikeres előadás után az előre megrendelt fínom vacsora elfogyasztása következett.  

A nagyszerű szereplőgárda minden tagjának, minden kisegítőnek és természetesen a megjelent nagyérdemű közönségnek ezúton is hálás köszönetet mondunk. –hA–

Csárdás étterem
AMHir© 2007-2009