Helyi idő:
Budapest:
Los Angeles:
New York:
Keresés a Hírlapban
Olvasóink figyelmébe
Slideshow image
 
 
2009.05.13


Minden arra mutat, hogy még idén lesz amnesztia

A Szenátus megkezdte a májusra ígért bevándorlással foglalkozó ülését, ami arra utal, hogy az új kormány belátja a törvények felülbírálásának fontosságát. A kihallgatások egyenlőre csak a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát bizonyítják, ugyanis a statisztikai adatok szerint az utolsó amnesztia és a vele együtt meghozott törvények mást nem eredményeztek, mint több illegális munkavállalást.
Ahogy azt mindenki tudja az utolsó amnesztia idején nagyon sok olyan törvényt hoztak, ami az illegálisan munkát adó cégek büntetését teszi lehetővé. Azt már viszont kevesen tudják, hogy mennyire kevés ilyen bírságot osztottak ki, és hogy végeredményben a feketén dolgozók száma csak növekedett azóta.

Az egyik legnagyobb akadálya a tavalyi bevándorlási törvények meghozásának az volt, hogy az 1986-ban hozott törvények teljesen eredménytelenek voltak mivel akkor csak 4 millió illegális volt az országban és most 12 millió van. Az ellenzék nem hajlandó semmiféle egyezkedésbe belemenni addig, amíg a jelenlegi törvények nincsenek tiszteletben tartva, úgyhogy egyre több a munkahelyi ellenőrzés és a razzia. A bírságokkal nemcsak azt akarják elérni, hogy ne lehessen munkát vállalni illegálisan, hanem az így beszedett pénz segítségével utána tudnak menni az olyan munkáltatónak is, aki rabszolgaként kezeli munkásait vagy hamisítással foglalkozik.

A bevándorlási hivatal jelentése szerint tavaly január óta több pénzbírságot róttak ki és több letartóztatást és kitoloncolást csináltak, mint az elmúlt öt év alatt. Az ülés végeredményben most azokra a kérdésekre próbál választ kapni, hogy hogyan lehetne azt lehetővé tenni, hogy ne legyen érdemes beszökni az országba, vagyis ne lehessen munkát vállalni papírok nélkül.

A Republikánus vezetőség szerint erre az egyetlen megoldás az a törvények betartása, vagyis több razzia és letartóztatás és magasabb és hosszabb kerítések építése. Mivel természetesen senki nem akar rendőrállamban élni, kell, hogy legyen valami olyan megoldás, ami lehetővé teszi a törvényes biztonságos bevándorlását azoknak, akik azt megérdemlik. Azon kívül kell, hogy legyen egy megoldás arra is, hogy ne keljen azt 12 millió már itt tartózkodó embert, aki hajlandó kifizetni a bírságot, összeszedni és kitoloncolni.

A 2006-2007-ben leszavazott törvényjavaslatok, annak dacára, hogy sikertelenek voltak, nagyon sok jó ötletet tartalmaztak. A helyzet azóta a bevándorlással kapcsolatban nem sokat változott, viszont a bizottság és a Kongresszus összetétele olyan lehetőségeket kínál, amit nem lehet kihagyni. Ehhez tegyük hozzá, hogy elnökünk többször kijelentette, hogy nagyon fontosnak tartja az elévült bevándorlási törvények reformálását és csak egyetlen következtetésre juthatunk. Elérkezett az idő az Amnesztiára.

Ez a cikk csak információs jellegű és nem vehető jogi tanácsnak. Személyes jogi problémáival bizalommal fordulhat irodánkhoz a (213) 984-4013-as telefonszámon. Law Offices Of Adrien Medvei, 3055 Wilshire Blvd., Suite 900, Los Angeles, CA 90010.
www.medvei-immigration.com

Csárdás étterem
AMHir© 2007-2009