Húsvét tényének tanúi

Húsvét ünnepe a leginkább különleges és titokzatos az egyházi esztendő ünnepei között. Karácsony éjszakáján emberek látták – sőt Mária át is élte – az Úr Jézus születését. Sokan látták, amint Keresztelő János a Jordán vizébe bemerítette. Ötezer férfi és családjuk szeme láttára sokasodott az öt kenyér és két hal. Sokan látták, amint nehéz keresztje alatt roskadozott a Fájdalmak Férfia. (Ézs. 53:3)
Hárman tanúi voltak élete utolsó pillanatainak. Később a tanítványok szeme láttára emeltetett föl az Atyához.
A feltámadás napja, Húsvét ünnepe azonban egész más. Nem volt ugyanis szemtanúja, amint a nehéz kő elhengeredett a sír szájánál, nem volt szemtanúja a Föltámadott első lépéseinek. Minden titokzatossága mellett mégis a húsvéti evangélium az, ami nélkül nem nyer igazi tartalmat, értelmet egyetlen keresztyén ünnepünk sem! Nem lenne értelme és alapja hitünknek sem! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (I Kor.15:14) Az emberi történelem legzseniálisabban kitervelt csalásának áldozata lenne mindenki, aki hittel vallja: Krisztus él!
Jézus föltámadása mind a mai napig éles viták kereszttüzében áll. Figyelemre méltó, hogy már a kezdet kezdetén jókora összegű kenőpénzt megért volna a főpapoknak, hogy Jézus sírjának őrzői hamisan tanúskodjanak arról, hogy a tanítványok ellopták az Úr testét. Még az egyház történelmében is – főként az úgynevezett „felvilágosodás” korától – többször előkerült a kérdés: tényleg föltámadt? Hiszen egy ember sem látta magát a föltámadást! A keresztyén ember azonban nem „semleges világnézetű”, elfogulatlan, hanem megszólított ember. Ki szólította és szól hozzá naponta? Maga a Föltámadott! Mert számunkra a Názáreti föltámadása nem vélekedés csupán, hanem a tények ténye! A mi hitünk tehát nem elképzelésekre, „kitalált mesékre” (III Pét.1:16) alapoz, hanem arra a Jézusra, aki tényleg él, szól, cselekszik, szeretetével tényleg átölel, tényleg megbocsát, tényleg értelmes földi, majd mennyei örök életet ad.
Honnan tudhatjuk mi ezeket a tényeket? Pontosan úgy, ahogyan Jézus tanítványaival történt. Maga a Föltámadott szólt hozzájuk, mert hiszen az, hogy őt látták, nem volt elég ahhoz, hogy higgyenek. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt nekik: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk.” (Lk 24, 45-48)
Ma is így, csakis így lehet a Jézus-történettel, az egyházzal szimpatizáló, vagy éppen a föltámadás valósága felöl kétkedő emberből személyesen érintett tanú. Tanúnak neveik azt, aki maga is átélője, részese annak, amiről tanúskodik. Ugyanezt jelenti az, hogy ma is vannak a föltámadott Krisztusnak tanúi. Nem a szemünk győz meg minket, hisz megnyithatja értelmünket, hogy értsük is az Írást, ami róla szól. A megnyitott értelmű, és így tanúvá lett tanítványokat azután csak a kivégzés állíthatta meg az örömhír hirdetésében. Megdöbbentő változás a magukba roskadt, megrendítően csalódott tanítványok életében! Valósággá lett mindaz, amiben akkor már ők sem hittek, sőt: minden idők legcsodálatosabb tényének váltak részesévé és tanújává: Jézus tényleg él, és Ő valóban az, akinek mondta magát: halálon is győztes Úr! A húsvéti hit tehát nagyon is valóságos tényből fakad: Krisztus föltámadt, valóban föltámadt! Ez a tény, ez a hit azonban nem tőlünk független hír, hanem mi is lehetünk tanúi Jézusnak, akiről a hír szól. És ez a húsvéti öröm szíve-közepe!
Járuljunk hittel és bizalommal Jézus és húsvét felé, hogy áldott lehessen ünnepölésünk, életünk, jövendőnk, itt és az örökkévalóságban. Boldog, örömteljes húsvét mindannyiunk számára!

Rev. Dr. Bónis Béla Dániel
Em. prof., CSULB, Dept. of Philosophy